Másnap szekrénypakolás volt.
Helyet cseréltek az ágyneműk a pulóverekkel.
Egy év alatt már sokadszor.

Nem akartam rágondolni, mégis állandóan azon vettem észre magam, hogy teszem fel magamnak a kérdéseket.
Ki lehet ez az idegen?
Kinek a kicsodája lehet?
Miért ül mindig olyan későn a lépcsőn?

Arra gondoltam hogy vendég valakinél, mert a bejutáshoz kapukód kell, vagy a lakók valamelyikének kell Őt beengedni.
De arra nem találtam magyarázatot, hogy miért ül olyan későn a lépcsőn.
Már második nap.

Aztán azon kaptam magam, hogy egyre gyakrabban nézem meg az órát.
Eddig sosem érdekelt hogy a napnak hányadik órájában járunk.
Múltak a napok, egyik a másik után.

Este fele már toltam volna előre az óramutatót.
Nagyon vártam már hogy elmúljon 11 óra, hogy elcsendesüljön a lépcsőház.

Alig volt szemét aznap.
De én vágytam a lépcsőház előtti éjszakai mozizásra.

Vagy nem is arra?